Elrajtolt a HFL, az első forduló véget is ért. A négy meccsből, akárcsak a TDStore Divízió II-ben sajnos egy nem lett megrendezve a pálya alkalmatlansága miatt. (Miskolc Steelers – Nyíregyháza Tigers). A maradék három meccs viszont nem okozott csalódást a sport szerelmeseinek. Előfordult kevés pontos, vagy éppen sok pontos, de akadt sok “puntos” is (ezekből ráadásul kettőt a Digi Sport is közvetített).

Mi történt szombaton:

Fehérvár Enthroners – Budapest Wolves

Akárcsak tavaly, a farkasok idén is újoncot avattak, bár most minden bizonnyal más eredménnyel szerettek volna zárni, mint a 2017-es szezonnyitón. Fehérvárra látogattak ezúttal, hogy megküzdjenek az idei év egyik újonc csapatával, a koronázókkal. Nagy érdeklődés övezte az Enthroners bemutatkozását, tekintve a holtszezonjukat.

Az első 6 pontosra az első negyed feléig kellett várni, az elkövetők pedig a Wolves támadói voltak egy szépen felépített zömmel passzjátékból álló driveban. Bencsics Márk szépen ívelt labdáját Gecser Máté  húzta le. Ben Lyons értékesítette az extrát. (0-7) Ezt egy másik passzolt TD követte, ám ezúttal Madarassy Kristóf kapta el. (0-14) A második negyedben 3 ponttal zárkózhatott volna az Enthroners, de blokkolták a field goal kísérletet. A Wolves védelme nagyon harapós volt, közülük kiemelkedett Darius Lewis, aki előbb egy interceptiont, majd egy punt return TD-t szerzett, de sack és számos 3 & out sikerült a D-nek. Blokkolt extra után 0-20-al vonultak szünetre a csapatok.

A harmadik játékrészben a védelmek nem engedtek pontokat, viszont a negyedik negyedben eldőlni látszott a meccs, mikor Lenner Péter is feliratkozott egy futott TD-vel, ezúttal 2 pontosra mentek, amit értékesítettek is Elek Ádám jóvoltából. (0-27) A 2 perces figyelmeztetés előtt megtört a jég és megszerezte első HFL TD-jét a Fehérvár. Erős Márk passzolt egy hosszút Szakácsi Ákosnak, aki meg sem állt az endzone-ig. A találkozón az utolsó szó mégis a farkasoké volt. Bencsics harmadik TD passzát Gecser kapta el és Ben Lyons extrájával lett a végeredmény:

Fehérvár Enthroners – Budapest Wolves 7-35

A meccs összefoglalója a Digi Sport felvételéből

A másik összecsapást a fővárosban rendezték, a Budapest Cowbells volt az újonc TDStore Eagles vendéglátója.

Budapest Cowbells – TDStore Eagles

Az első negyedben csak kóstolgatták egymást a felek, de pontot egyikük sem tudott szerezni. Az első pontok születésére a második játékrészig várni kellett. A Cowbells filed goal távolságig jutott, de nem sikerült 6 pontot szerezni, így mezőnygóllal próbálkoztak, amit Fóra Kamilló értékesített is. (3-0) Nem sokkal rá jött a válasz, egy remek punt visszahordás után kedvező mezőnypozícióból támadhatott az eagles és Storcz András elkapásával átvették a vezetést. Az extrát ő maga rúgta be. (3-7) Nem örülhettek sokáig a sasok, a következő drive-ban Matias Canter elkapásával visszavették a vezetést a kolomposok, ám az extrát blokkolták. Még a félidő elő előtt Váry Tamás eladta a labdát, de az Eagles nem tudott már pontot szerezni, így az első félidő végére minimális lett a különbség. (9-7)

A harmadik negyed közepéig oda-vissza vándorolt a labda, majd Wágner Olivér passzát Nagy Kevin halászta le. Ez után a momentum után beindult a Cowbells gépezet. A labdaszerzést követő drive végén Lakatos Bence kapta el az endzone-on belül a malacbőrt, majd Roják Richárd 2 pontosával zárták le a támadást. (17-7) Cseperkáló Péter még biztos, ami biztos alapon futott egy TD-t és a Cowbells egy safety-vel beállította a végeredményt:

Budapest Cowbells – TDStore Eagles 26-7